A közös cél

Vajon gyűlölhetnéd-e testvéredet, ha olyan lenne, mint te?
Vajon képes lennél-e támadást intézni ellene, ha felismernéd, hogy együtt utaztok, egy közös cél felé?
Vajon nem segítenél-e neki minden lehetséges módon e cél elérésében, ha saját sikerednek érzékelnéd az ő sikerét?
A különlegességben testvéred ellensége vagy, a közös célban azonban a barátja.
(A csodák tanítása)

A csodák tanításának elsődleges célja, hogy elérjük és megtartsuk a béke állapotát.
Hogy ezt elérjük, hajlandónak kell lennünk megkérdőjelezni minden egyes általunk értékesnek tartott dolgot. Ha csak egyet is elrejtünk, kockáztatjuk a tanulás sikerét.
A békét semmivel sem lehet pótolni.

A mai írásban a különlegesség állapotát szeretném jellemezni nektek.

A fenti idézet megmutatja, hogy nem lehet gyűlölni valakit,  Akivel közös a Énünk, és Akit ismerünk.
Csak annak lehetnek ellenségei, aki különleges, mert az ilyen ember különbözik testvéreitől, és nem azonos velük.
A különlegesség egy olyan állapot, mikor azt gondolom, hogy különb vagyok másoknál, felettük állok. Ó, hányszor gondoltam én is ezt!
Ha így gondolom, akkor ez elválaszt engem a másik embertől és létrehoz egy olyan alapot, amelyből kiindulva "természetesnek" és "jogosnak" tűnnek a különleges személy "alatt" állók ellen intézett támadások.
Aki különleges az gyenge és esendő, mert ami különlegessé tenné az az ellensége.
Azért gondolom különlegesnek magam, mert azt hiszem, hogy amit a másik emberben látok, az az övé:az ő hibája, rossz tulajdonsága.
Mivel azonban a másik ember csupán egy tükör, ezáltal csak azt láthatjuk benne, amik mi vagyunk.  A mi tulajdonságaink, legyen az jó vagy rossz, tükröződnek a másik emberben. Ha mi nem olyanok lennénk meg sem láthatnánk azt.

"Testvéred a barátod, mert Atyja hozzád hasonlónak teremtette őt. Nincs köztetek különbség. Azért adattál testvérednek, hogy kiterjedhessen a szeretet, nem azért, hogy elvágd tőle. Amit megtartasz magadnak, az elveszik számodra. Isten önmagát adta neked és testvérednek, és egyetlen közös célotok most az, hogy emlékezzetek erre. S egyben ez az egyetlen közös célotok is. 
Vajon képes lennél-e támadást intézni testvéred ellen, ha ő semmiféle különbséget nem látna kettőtök között?
Vedd szemügyre,vajon miért nem tudod őszinte örömmel üdvözölni testvéredet, vajon miért hiszed, hogy jobb, ha elkülönültök egymástól. Vajon nem mindig arról a hiedelemről van- e szó, miszerint kapcsolatotok korlátozná a különlegességedet?
És vajon nem ez-e az az "ellenség", amelynek köszönhetően csupán illúziókat láttok egymás helyett?"
(A csodák tanítása)

Minden ember lelke EGY.
Istentől kapott ajándékunk: lelket lehelt belénk. Az Ő saját maga lelkét, ami a Szeretet.
Mi ezzel érkezünk ide a Földre.
Aztán valamiért elfelejtjük e célt. A testünkkel azonosítjuk magunkat. Az egónk rávesz olyan dolgokra, amelyek teljesen ellentmondanak annak a célnak, amelyért a lelkünk ide jött.
Mindenki EGY.
Minden lélek keresi útját.
Bolyongunk, kutakodunk a világban, keresve a szeretetet, amelyet Atyánk adott nekünk.
Mindenkinek.
Eltévedtünk a világ labirintusában. A kiutat csakis akkor találhatjuk meg, ha ezt a szeretetet megleljük a sok köré rakott bánat és félelem fal mögött. Mert csakis ez a szeretet menthet meg bennünket.
Mi mindannyian azért szenvedünk, mert kívül keressük a boldogságot. Még azt sem vesszük észre, hogy kívül is önmagunkat látjuk.
Ha eltévedünk és az egónk győzedelmeskedik, nem baj. Mindig van lehetőség arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ezek csak tévedések. Atyánk mindig megbocsát azzal a szeretettel, amit nekünk is adott. Sőt ő meg sem haragszik ránk, így a megbocsátás is szükségtelen. Ő sosem bántana minket. Ha bármi bajunk származik a cselekedeteinkből, fájdalom, betegség stb. azt a mi bűntudatunk okozza. Ha bántunk valakit, azzal nem csak őt bántjuk, hanem ugyanúgy saját magunkat is. Próbáljuk meg megkeresni e mögött azt a lelket, aki EGY velünk, aki ugyanúgy a világ hatásait nyögi, aki ugyanúgy a szeretet és hála útját járja, hogy elérkezzen Istenhez.
A Szeretethez, ami a végső valóság.
Lássunk az ő szemével.
Ha ezt megtesszük akkor a különlegesség illúziója helyett láthatnánk 
"Isten Fiának ragyogását, amely olyannyira hasonlít az Atyához, hogy egy csapásra felidézi az elmében az Ő emlékezetét. És ezen emlékezet által a Fiú emlékszik saját teremtésére, amely éppannyira hasonlít rá, amennyire ő hasonlít Atyjára. És eltűnik majd a világ, amelyet alkotott, eltűnik a különlegessége, és eltűnik minden bűn, amellyel e különlegességet próbálta óvni önmaga ellenében, ha az önmagáról való igazság visszatér elméjébe, hogy átvegye mindeme dolgok helyét. Csak ezt az "árat" kell megfizetned az igazságért cserébe: hogy többé nem látod, ami soha nem létezett, és nem hallod meg, ami nem ad ki hangot.
Hát valóban áldozat lenne az, hogy feladd a semmit, és elfogadd cserébe Isten örökké való Szeretetét?"
(A csodák tanítása)

Szeretettel,
Eszter