A blog címének története

Az igazi inspirációt a névadáshoz A csodák tanítása című könyv adta.

Amikor először bukkantam rá a könyvesboltban csak belepillantottam. Elolvastam egy részt,ahol kinyílt és csodák csodája pont arra adott választ,amilyen élethelyzetben épp voltam.

Pár hónap múlva megint a kezembe akadt és ahol kinyílt egy újabb üzenet volt számomra,ami segített,hogy választ kapjak a helyzetemre. Legközelebb már tudatosan kerestem a könyvet és meg is vettem,mert ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy az enyém legyen.

A könyv azóta az életformámmá vált. A benne szereplő tartalom az IGAZSÁG. Egy olyan igazság, amit mindannyian tudunk, csak nem emlékszünk rá.
A könyv segít emlékezni az egyetlen igazságra, ami a szeretet.
Az emlékezést a könyvben szereplő gyakorlatok segítik elő. 365, minden napra egy.
Vannak, akik évről – évre, újra és újra elölről kezdik, mert akárhányszor ismétlik a leckéket, minden alkalommal valami újat mond.
Változás állt be az életembe általa.Nem mondja a könyv, hogy ez az egyetlen út ahhoz, hogy elérd a lelki békéd, a megvilágosodást. Azt mondja, hogy sokféle út létezik, de végül mind ugyanoda visz:Istenhez.
A csodák kertje oldal tehát a könyv inspirációjára alakult. Sokszor idézek is belőle,mert ami benne áll, az számomra a Valóság. Nem mindig sikerül betartanom a tanítását, hiszen pont arra tanít, amit a legnehezebb nekünk elhinni:

"A szellem örökké a kegyelem állapotában létezik.
Valóságod csupán a lélek.
Így hát te magad is örökké a kegyelem állapotában létezel."

Vagyis azt állítja,hogy a bűntudatunk, nem létezik, mert Isten szeretete által teremtődtünk, így nem követhetünk el bűnt, hisz az nem létezik, mert Isten csak szeretetet teremtett. Amit mi bűnnek hívunk az csupán tévedés Isten szemében, amit lehetőségünk van mindig kijavítani.

Mindannyian ártatlanok vagyunk. 

Amit a könyv kér tőlünk, hogy embertársainkban lássuk meg önmagunkat és bocsássunk meg. Ezen megbocsátás által szabaddá válunk, mert ez a szabadság mindenkit megillet.

A tanítás lényegét tehát az alábbi, roppant egyszerű módon foglalhatjuk össze:

"Ami valós, azt semmi nem fenyegeti.

Ami valótlan, az nem létezik.

Ebben rejlik Isten békéje."

Ha ez a te utad, azt tudni fogod, mert meghallod a hívást.

A könyv megfogalmazza ezt is:

“EZ A TANÍTÁS A CSODÁK TANÍTÁSA. MINDENKINEK KÖTELEZŐ ELVÉGEZNI. CSAK AZT VÁLASZTHATOD MEG, HOGY MIKOR KERÍTESZ SORT ERRE. A SZABAD AKARAT NEM AZT JELENTI, HOGY TE SZABOD MEG A TANTERVET. CSUPÁN AZT, HOGY MEGVÁLASZTHATOD, MIKOR MELYIK TANTÁRGGYAL AKARSZ FOGLALKOZNI. E TANÍTÁS CÉLJA NEM AZ, HOGY MEGTANÍTSON A SZERETET ÉRTELMÉRE, MERT EZ TÚLMUTAT MINDAZON, AMIT TANÍTANI LEHET. ÁM CÉLUL TŰZTE KI, HOGY ELTÁVOLÍTSA MINDAZT, AMI MEGAKADÁLYOZZA, HOGY TUDATÁRA ÉBREDJ A SZERETET JELENLÉTÉNEK, AMELY A TE TERMÉSZETES ÖRÖKSÉGED.”

Ha hallod a hívást, cselekedj! Bízz az Isteni időzítésben és tudd,hogy ez a válasz az imáidra. 

"A csodák tisztelettel adóznak neked, mert méltó vagy a szeretetre. Szertefoszlatják az önmagadról alkotott illúzióidat, és felismerik a benned lakozó fényt. Megszabadítván téged rémálmaidtól, jóváteszik hibáidat. A csodák megszabadítják az elmédet illúzióid fogságából,és újra éppé tesznek téged."

Mindannyian CSODÁK vagyunk.
 Isten szent gyermekei.
 És erre muszáj végre emlékeznünk!

Sok szeretettel,
Eszter

Ki vállal felelősséget?

Nem olyan régen hallottam valakitől,hogy nem vállalhatunk felelősséget másokért.
Szerintem sem. Csakis önmagunkért,az viszont mindenkinek kötelező........ lenne.
Ha tudnánk,hogy hogyan kell.
Magammal kapcsolatban, arra jutottam az önismeret által,hogy az általam meghozott döntések vagy örömöt adnak nekem,vagy bánatot.Ahhoz,hogy örömömet lelhessem a döntéseimben először is tudnom kell mi a jó nekem.Ezt csak akkor tudhatjuk meg,ha elegendő önismerettel rendelkezünk.
Az én konkrét dolgom ebből az,hogy rájöttem egy csomó döntésemet azért hoztam meg,hogy másoknak megfeleljek,mások kedvében járjak.Ez még önmagában nem is olyan nagy baj,ha az ember cserébe nem vár semmit sem. Sem elismerést, sem dicséretet, sem egyéb általunk helyesnek vélt ellenszolgáltatást. Én azonban vártam.
A legtöbb dolgot azért tettem meg,hogy mások kedvében járva kiérdemeljem az elismerésüket, dicséretüket. Aztán ha ezt nem kaptam meg, az nagyon elszomorított. Sőt haragudtam is az illetőre, a harag pedig támadást szül.Csak az a baj, ha támadunk, azzal óhatatlanul önmagunkat is bántjuk. Pedig tudom,hogy másokat nem lehet megváltoztatni és mindig csalódás a vége annak, ha a másikkal szembeni elvárásaink nem teljesülnek.

Szóval leültem és levezettem magamnak,hogy mit tehetek,hogy ne mások elismerésétől függjön a jól létem.
Ezeket kérdeztem meg magamtól:
-Mi az, ami elszomorít ebben?
-Mit tegyek,hogy ez ne így legyen?
-Mik a saját értékeim?
-Hogyan tudom magam függetleníteni másoktól?

A végeredmény az lett,  ahhoz, hogy örömöt leljek az általam elvégzett dolgokban, meg kell kérdeznem magamtól:
-Jó ez így nekem?
-Ezt szeretném?
-Szívből szeretném?

Ha a válaszom nem, akkor nem teszem meg, mert az azt jelenti, hogy csak valaki más kedvét keresem, elvárva aztán azt,hogy ezt ő elismeréssel jutalmazza.

A csodák tanítása így fogalmaz ezzel kapcsolatban:

"Amikor a kedélyállapotod azt tudatja veled, hogy rosszul választottál - és ez történik minden alkalommal, amikor nem vagy jókedvű -, tudd,hogy ennek nem kell így lennie.
Amikor szomorú vagy, tudd, hogy ennek nem kell így lenne.
A csüggedtség oka az, hogy úgy érzed, megfosztottak valamitől, amire vágysz, és amivel nem rendelkezel. Ne feledd, hogy csak saját döntéseid foszthatnak meg bármitől is, és dönts másként."

Szóval a döntés a miénk és a döntéseinkért vállalni kell a felelősséget.És csakis a saját döntéseinkért.Másokéért nem vállalhatjuk.
És ha mindenki így tenne,akkor egy sokkal jobb világ jönne el, mert csakis az önmagát ismerő, döntéseiért tudatosan felelősséget vállaló és ezáltal szabadságban élő ember lehet igazán boldog.

Sok szeretettel,
Eszter

Fotó:Burányi Bernadett

Kit támadsz?

Régebben ha valaki nem úgy cselekedett,ahogy én elvártam volna tőle, haragudtam az illetőre.Úgy éreztem,hogy ez jogos sértődés,hiszen ezzel ő megbántott engem. Duzzogás, harag, sértődés.Gondolom sokunknak ismerős.És akkor jön egy könyv az életembe, ami azt mondja,hogy azzal,hogy haragszom másokra önmagamnak okozok fájdalmat. Ezen elgondolkodtam. Sokáig. Eléggé hihetetlennek tűnik nekünk embereknek ez a fajta látásmód. 
Hiszen bántottak. 
Akkor jogom van haragudni, nem?
A könyv, ami egy másfajta látásmódot tanít nekem A csodák tanítása. Ez egy tankönyv. A szeretet és a belső béke a lecke. Ezt kell megtanulni. A könyvben olyan oldalról láthatjuk a szeretetet, amelyet máshol nem nagyon magyaráznak így meg.
A általunk vélt jogos haragról azt tanítja,hogy ha kiküldjük a világba a gyűlölség és a támadás üzeneteit, azok önmagunkhoz térnek vissza.Ugyan ki vádolná önmagát, ki ítélkezne önmaga fölött?
Mi mégis ezt tesszük. Haragszunk egymásra, nem tudván, hogy ezzel önmagunknak okozunk fájdalmat.
Hitünkkel más döntést hozhatunk. Úgy is dönthetünk,hogy megfeledkezünk a másik tévedéseiről, nem veszünk tudomást a köztünk lévő korlátokról, és egynek látjuk magunkat vele. Ez a kegyelem állapota, amely mindkettőnket meggyógyít.

"Akinek megbocsátasz, az szabad, és amit másnak adsz, te magad is osztozol abban."

Ha megbocsátunk annak, akiről úgy véljük, hogy bántott, ezáltal önmagunkat is felszabadítjuk.
Nem könnyű ezt a döntést meghozni, de csakis így érdemes élni, mert így juthatunk el a mindnyájunk által áhított béke állapotába. Ha felhagyunk a támadással, azáltal egy biztonságos életet élhetünk, amelybe elérkezik a szeretet és a béke.
Ez legfőbb feladatunk az életben. 
Ezt akkor tanulod meg, amikor először pillantasz testvéredre úgy, mintha önmagadra tekintenél, és meglátod benne önmagad tükrét.

"A megbocsátás felismeri, hogy soha nem történt meg az, amit hiedelmeid szerint testvéred cselekedett veled. Nem elnézi a bűnöket, hiszen azzal csak valóságossá tenné azokat. Felismeri, hogy nem léteznek. A megbocsátás ugyanakkor csendes a nem-cselekvésben. A valóság egyetlen aspektusa ellen sem kel ki, nem törekszik arra, hogy neki tetsző külsőségekké torzíts. Csak megfigyel és várakozik, de nem ítélkezik. Aki nem vágyik a megbocsátásra, annak szükségképpen ítélkeznie kell, mert valahogy igazolnia kell azt, hogy nem képes megbocsátani testvéreinek. Ám ha meg akarsz bocsátani magadnak, meg kell tanulnod örömmel üdvözölni a maga valójában megmutatkozó igazságot."

A csodák tanítása

Szeretettel,
Eszter