Húsvét: a liliomok ajándéka

I. Nagyhét

1. Ma virágvasárnap van, az igazság győzelmének és elfogadásának ünnepe. 2Ne azzal töltsük
ezt a hetet, hogy Isten Fiának megfeszíttetésén merengünk, ünnepeljük inkább boldogan a
megszabadulását. 3Mert a Húsvét nem a fájdalom, hanem a béke jele. 4A meggyilkolt
Krisztusnak nincs értelme. 5A felemelkedett Krisztus azonban Isten Fiának önmagával
szemben tanúsított megbocsátásának jelképévé válik, annak a jele, hogy a Fiú egészséges
egészként tekint önmagára.
2. Ez a hét pálmaágakkal veszi kezdetét, és liliomokkal, az Isten Fiának ártatlanságát jelző
fehér és szent virágokkal ér véget. 2Ne hagyd, hogy a megfeszíttetés sötét jelei az utazás és az
utazás célja, az igazság elfogadása és az igazság kifejeződése közé álljanak. 3Ezen a héten az
életet ünnepeljük, nem a halált. 4Isten Fiának tökéletes tisztaságát méltatjuk, nem a bűneit. 5A
töviskorona helyett a liliomok ajándékát ajánld fel testvérednek, a félelem „ajándéka” helyett
a szeretetét. 6Ott állsz testvéred mellett, tövisekkel az egyik kezedben, liliomokkal a
másikban, és nem tudod, melyiket add neki. 7Csatlakozz most hozzám, és hajítsd el a
töviseket, hogy a liliomokkal helyettesítsd őket. 8Most Húsvétkor megkapom a megbocsátás
ajándékát, amelyet te ajánlottál fel nekem, és amelyet én visszajuttattam hozzád. 9A
megfeszíttetésben és a halálban nem egyesülhetünk egymással. 10A megváltás csak akkor
lehet teljes, ha az én megbocsátásommal egyetemben a te megbocsátásod is Krisztusban
nyugszik.
3. Bár egyetlen hét rövid idő, a nagyhét az Isten Fia által felvállalt utazás jelképe. 2A győzelem
jelével, a feltámadás eleve megadatott ígéretével vágott bele ebbe az utazásba. 3Ne hagyd
hát, hogy engedjen a megfeszíttetés csábításának, és késlekedjen. 4Segíts, hogy békében
túljusson ezen az akadályon, hiszen saját ártatlanságának fénye ragyogja be a megváltásba és
a megszabadulásba vezető útját. 5Ne tartsd vissza tövisekkel és szögekkel, amikor oly közel a
megváltás. 6De hagyd, hogy liliomaid ragyogó ajándékának fehérsége felgyorsítsa utazását.
4. A Húsvét nem a bűn árának, hanem a bűn véget érésének ünnepe. 2Ha megpillantod Krisztus
arcát a fátyol mögött, amint rád tekint az ajándékba kapott és ajándékba adott fehér liliomok
között, meglátod és felismered majd testvéred arcát is. 3Idegen voltam, és te befogadtál, nem
tudva, ki vagyok. 4Ám a liliomok ajándékát felismered majd. 5Megbocsátasz ennek az
idegennek, aki ismeretlen számodra, mégis ősidőktől fogva Barátod – és e megbocsátásban
rejlik az ő megszabadulása, és a te vele együtt való megváltatásod. 6A Húsvét az öröm ideje,
nem a gyászé. 7Tekints hát felemelkedett Barátodra, és ünnepeld velem az ő szentségét. 8Mert
a Húsvét az üdvözülésed ideje, és egyben az én üdvözülésemé is.

(A csodák tanítása)

Én az álom alkotója vagyok, nem pedig a szereplője

A csoda nem ébreszt fel, egyszerűen csak megmutatja nekem, ki is az álmodó. Megtanítja, hogy --az álmodás céljától függően-- alvás közben megváltoztathatom, milyen álmot álmodjak. Ha én vagyok az álmodó, legalább azt érzékelnem kell, hogy én okoztam az álmot, és éppígy elfogadhatok egy másik álmot is. Ám ha meg akarom változtatni az álom tartalmát, fel kell ismernem, hogy én álmodom a nekem nem tetsző álmokat.
A megbocsátó álmokban senkinek sem kell áldozattá válnia és szenvednie. A csoda a boldog álmokkal cseréli fel a saját álmaimat.
  Nem kér arra, hogy alkossak egy új álmot, csak arra, hogy ismerjem fel, én alkottam az álmot, amelyet le akarok cserélni.
Ez a világ ok nélkül való, akárcsak az e világban álmodott összes álom. Nem lehetségesek a tervek, nincsenek fellelhető és megérthető szándékok. Az álom álmodója nincs ébren, de nem tudja, hogy alszik. 
A csoda megállapítja, hogy álmot álmodok, és azt is, hogy annak tartalma nem igaz. Ez lényegi lépés az illúziók kezelése során. Ha érzékelem, hogy én alkottam az illúziókat, többé nem félek tőlük. Csak az tartotta fenn a félelmet, hogy nem láttam:
én az álom alkotója vagyok, nem pedig az egyik szereplője.
Azon következményekkel ruházom fel magam, amelyekben álmom szerint testvéremet részesítem. És e következményeket az álom állította össze, és kínálta fel nekem, hogy azt láttassa, elvégeztetett amire vágytam. Így félem saját támadásomat, de úgy vélem valaki más intéz támadást ellenem. Áldozatként elszenvedem ugyan a következményeket, de az okot nem. Azt hiszem nem én alkottam e támadást és ártatlan vagyok abban, amit okoztam.
Először elválik egymástól, majd felcserélődik ok és okozat: az okozat lesz az ok és az ok az okozat. Ez az elkülönülés végső lépése, amely által kezdetét veszi az ellenkező irányba ható folyamat, a megváltás.
A csoda az első lépés abban a folyamatban, amely az okozat helyett az oknak adja vissza az okság funkcióját. Mert ez a zavar hozta létre az álmot, és amíg ez a zavar tart, félni fogom az ébredést.
A csoda visszatéríti a félelem okát hozzám, annak alkotójához. A test megszabadul, mert az elme elfogadja, hogy 
"ez nem megtörténik velem, hanem én magam csinálom".
És így az elme már szabadon dönthet másképp. Itt kezdődik a megváltás, hogy fokozatosan megfordítsa az elkülönülésbe vezető valahány lépést, míg végül mindegyik visszatér, a létra eltűnik, és a világ valamennyi álma semmissé tétetik.
(A csodák tanítása által)

Szeretettel,
Eszter