Kit támadsz?

Régebben ha valaki nem úgy cselekedett,ahogy én elvártam volna tőle, haragudtam az illetőre.Úgy éreztem,hogy ez jogos sértődés,hiszen ezzel ő megbántott engem. Duzzogás, harag, sértődés.Gondolom sokunknak ismerős.És akkor jön egy könyv az életembe, ami azt mondja,hogy azzal,hogy haragszom másokra önmagamnak okozok fájdalmat. Ezen elgondolkodtam. Sokáig. Eléggé hihetetlennek tűnik nekünk embereknek ez a fajta látásmód. 
Hiszen bántottak. 
Akkor jogom van haragudni, nem?
A könyv, ami egy másfajta látásmódot tanít nekem A csodák tanítása. Ez egy tankönyv. A szeretet és a belső béke a lecke. Ezt kell megtanulni. A könyvben olyan oldalról láthatjuk a szeretetet, amelyet máshol nem nagyon magyaráznak így meg.
A általunk vélt jogos haragról azt tanítja,hogy ha kiküldjük a világba a gyűlölség és a támadás üzeneteit, azok önmagunkhoz térnek vissza.Ugyan ki vádolná önmagát, ki ítélkezne önmaga fölött?
Mi mégis ezt tesszük. Haragszunk egymásra, nem tudván, hogy ezzel önmagunknak okozunk fájdalmat.
Hitünkkel más döntést hozhatunk. Úgy is dönthetünk,hogy megfeledkezünk a másik tévedéseiről, nem veszünk tudomást a köztünk lévő korlátokról, és egynek látjuk magunkat vele. Ez a kegyelem állapota, amely mindkettőnket meggyógyít.

"Akinek megbocsátasz, az szabad, és amit másnak adsz, te magad is osztozol abban."

Ha megbocsátunk annak, akiről úgy véljük, hogy bántott, ezáltal önmagunkat is felszabadítjuk.
Nem könnyű ezt a döntést meghozni, de csakis így érdemes élni, mert így juthatunk el a mindnyájunk által áhított béke állapotába. Ha felhagyunk a támadással, azáltal egy biztonságos életet élhetünk, amelybe elérkezik a szeretet és a béke.
Ez legfőbb feladatunk az életben. 
Ezt akkor tanulod meg, amikor először pillantasz testvéredre úgy, mintha önmagadra tekintenél, és meglátod benne önmagad tükrét.

"A megbocsátás felismeri, hogy soha nem történt meg az, amit hiedelmeid szerint testvéred cselekedett veled. Nem elnézi a bűnöket, hiszen azzal csak valóságossá tenné azokat. Felismeri, hogy nem léteznek. A megbocsátás ugyanakkor csendes a nem-cselekvésben. A valóság egyetlen aspektusa ellen sem kel ki, nem törekszik arra, hogy neki tetsző külsőségekké torzíts. Csak megfigyel és várakozik, de nem ítélkezik. Aki nem vágyik a megbocsátásra, annak szükségképpen ítélkeznie kell, mert valahogy igazolnia kell azt, hogy nem képes megbocsátani testvéreinek. Ám ha meg akarsz bocsátani magadnak, meg kell tanulnod örömmel üdvözölni a maga valójában megmutatkozó igazságot."

A csodák tanítása

Szeretettel,
Eszter