Húsvét: a liliomok ajándéka

I. Nagyhét

1. Ma virágvasárnap van, az igazság győzelmének és elfogadásának ünnepe. 2Ne azzal töltsük
ezt a hetet, hogy Isten Fiának megfeszíttetésén merengünk, ünnepeljük inkább boldogan a
megszabadulását. 3Mert a Húsvét nem a fájdalom, hanem a béke jele. 4A meggyilkolt
Krisztusnak nincs értelme. 5A felemelkedett Krisztus azonban Isten Fiának önmagával
szemben tanúsított megbocsátásának jelképévé válik, annak a jele, hogy a Fiú egészséges
egészként tekint önmagára.
2. Ez a hét pálmaágakkal veszi kezdetét, és liliomokkal, az Isten Fiának ártatlanságát jelző
fehér és szent virágokkal ér véget. 2Ne hagyd, hogy a megfeszíttetés sötét jelei az utazás és az
utazás célja, az igazság elfogadása és az igazság kifejeződése közé álljanak. 3Ezen a héten az
életet ünnepeljük, nem a halált. 4Isten Fiának tökéletes tisztaságát méltatjuk, nem a bűneit. 5A
töviskorona helyett a liliomok ajándékát ajánld fel testvérednek, a félelem „ajándéka” helyett
a szeretetét. 6Ott állsz testvéred mellett, tövisekkel az egyik kezedben, liliomokkal a
másikban, és nem tudod, melyiket add neki. 7Csatlakozz most hozzám, és hajítsd el a
töviseket, hogy a liliomokkal helyettesítsd őket. 8Most Húsvétkor megkapom a megbocsátás
ajándékát, amelyet te ajánlottál fel nekem, és amelyet én visszajuttattam hozzád. 9A
megfeszíttetésben és a halálban nem egyesülhetünk egymással. 10A megváltás csak akkor
lehet teljes, ha az én megbocsátásommal egyetemben a te megbocsátásod is Krisztusban
nyugszik.
3. Bár egyetlen hét rövid idő, a nagyhét az Isten Fia által felvállalt utazás jelképe. 2A győzelem
jelével, a feltámadás eleve megadatott ígéretével vágott bele ebbe az utazásba. 3Ne hagyd
hát, hogy engedjen a megfeszíttetés csábításának, és késlekedjen. 4Segíts, hogy békében
túljusson ezen az akadályon, hiszen saját ártatlanságának fénye ragyogja be a megváltásba és
a megszabadulásba vezető útját. 5Ne tartsd vissza tövisekkel és szögekkel, amikor oly közel a
megváltás. 6De hagyd, hogy liliomaid ragyogó ajándékának fehérsége felgyorsítsa utazását.
4. A Húsvét nem a bűn árának, hanem a bűn véget érésének ünnepe. 2Ha megpillantod Krisztus
arcát a fátyol mögött, amint rád tekint az ajándékba kapott és ajándékba adott fehér liliomok
között, meglátod és felismered majd testvéred arcát is. 3Idegen voltam, és te befogadtál, nem
tudva, ki vagyok. 4Ám a liliomok ajándékát felismered majd. 5Megbocsátasz ennek az
idegennek, aki ismeretlen számodra, mégis ősidőktől fogva Barátod – és e megbocsátásban
rejlik az ő megszabadulása, és a te vele együtt való megváltatásod. 6A Húsvét az öröm ideje,
nem a gyászé. 7Tekints hát felemelkedett Barátodra, és ünnepeld velem az ő szentségét. 8Mert
a Húsvét az üdvözülésed ideje, és egyben az én üdvözülésemé is.

(A csodák tanítása)

Én az álom alkotója vagyok, nem pedig a szereplője

A csoda nem ébreszt fel, egyszerűen csak megmutatja nekem, ki is az álmodó. Megtanítja, hogy --az álmodás céljától függően-- alvás közben megváltoztathatom, milyen álmot álmodjak. Ha én vagyok az álmodó, legalább azt érzékelnem kell, hogy én okoztam az álmot, és éppígy elfogadhatok egy másik álmot is. Ám ha meg akarom változtatni az álom tartalmát, fel kell ismernem, hogy én álmodom a nekem nem tetsző álmokat.
A megbocsátó álmokban senkinek sem kell áldozattá válnia és szenvednie. A csoda a boldog álmokkal cseréli fel a saját álmaimat.
  Nem kér arra, hogy alkossak egy új álmot, csak arra, hogy ismerjem fel, én alkottam az álmot, amelyet le akarok cserélni.
Ez a világ ok nélkül való, akárcsak az e világban álmodott összes álom. Nem lehetségesek a tervek, nincsenek fellelhető és megérthető szándékok. Az álom álmodója nincs ébren, de nem tudja, hogy alszik. 
A csoda megállapítja, hogy álmot álmodok, és azt is, hogy annak tartalma nem igaz. Ez lényegi lépés az illúziók kezelése során. Ha érzékelem, hogy én alkottam az illúziókat, többé nem félek tőlük. Csak az tartotta fenn a félelmet, hogy nem láttam:
én az álom alkotója vagyok, nem pedig az egyik szereplője.
Azon következményekkel ruházom fel magam, amelyekben álmom szerint testvéremet részesítem. És e következményeket az álom állította össze, és kínálta fel nekem, hogy azt láttassa, elvégeztetett amire vágytam. Így félem saját támadásomat, de úgy vélem valaki más intéz támadást ellenem. Áldozatként elszenvedem ugyan a következményeket, de az okot nem. Azt hiszem nem én alkottam e támadást és ártatlan vagyok abban, amit okoztam.
Először elválik egymástól, majd felcserélődik ok és okozat: az okozat lesz az ok és az ok az okozat. Ez az elkülönülés végső lépése, amely által kezdetét veszi az ellenkező irányba ható folyamat, a megváltás.
A csoda az első lépés abban a folyamatban, amely az okozat helyett az oknak adja vissza az okság funkcióját. Mert ez a zavar hozta létre az álmot, és amíg ez a zavar tart, félni fogom az ébredést.
A csoda visszatéríti a félelem okát hozzám, annak alkotójához. A test megszabadul, mert az elme elfogadja, hogy 
"ez nem megtörténik velem, hanem én magam csinálom".
És így az elme már szabadon dönthet másképp. Itt kezdődik a megváltás, hogy fokozatosan megfordítsa az elkülönülésbe vezető valahány lépést, míg végül mindegyik visszatér, a létra eltűnik, és a világ valamennyi álma semmissé tétetik.
(A csodák tanítása által)

Szeretettel,
Eszter

Az érzékelés világa

"Ami valós, azt semmi nem fenyegetheti.
Ami valótlan, az nem létezik.
Ebben rejlik Isten békéje."

Az érzékelés által látott és hallott dolgok azért tűnnek valósnak, mert az érzékelés csak azt engedi be a tudatosságába, ami kielégíti az érzékelő vágyait. Így jön létre az illúziók világa, amelynek folyton meg kell védelmeznie önmagát – pontosan azért, mert nem valódi.
Az érzékelés világa ugyanakkor az idő, a változás, a kezdetek és végek világa, amely nem a tényeken, hanem a tények értelmezésén alapul.
Az általunk látott világ csupán saját belső vonatkoztatási rendszerünket, azaz elménk meghatározó eszméit, kívánságait és érzelmeit tükrözi. 
„Az érzékelés a kivetítés szüleménye” (Törzsszöveg, 513. oldal). 
Először mindig befelé tekintünk, eldöntjük, milyennek akarjuk látni a világot, aztán kivetítjük magunkból ezt a képet, ezt téve az általunk látott igazsággá.
Értelmezzük azt, amit látunk – így tesszük valósággá az általunk látott világot. Ha arra használjuk az érzékelést, hogy a tévedéseinket – a dühöt, a mások megtámadására irányuló késztetést vagy a szeretet hiányának bármely formáját – igazoljuk általa, egy gonosz, pusztító, rosszindulatú, irigy és kétségbeejtő világot látunk majd. Meg kell tanulnunk, hogyan
bocsássuk meg mindeme dolgokat – nem azért, hogy „jók” vagy „könyörületesek” legyünk, hanem mert nem igaz, amit látunk. Eltorzult védelmi rendszereinkkel eltorzítottuk magát a világot is, így olyan dolgokat látunk, amelyek valójában nem is léteznek. Ahogy megtanuljuk
majd felismerni az érzékelésünkben mutatkozó tévedéseket, megtanuljuk azt is, hogyan érhetjük el, hogy ne vegyünk róluk tudomást, azaz hogy „megbocsássuk” őket, ezzel egyidejűleg pedig megbocsátunk önmagunknak is, hiszen többé nem eltorzult énképünket látjuk majd, hanem a mögötte rejlő Énünket – azt az Ént, amellyé Isten teremtett minket, és amely mindig ott lakozik bennünk.
A bűn „nem más, mint a szeretet hiánya” (Törzsszöveg, 12. oldal). 
Mivel csakis a szeretet létezik, a Szentlélek szemében a bűn nem büntetést érdemlő gonosztett, csupán helyreigazításra szoruló tévedés. 
Az igazságtalanság, a gyengeség, a befejezetlenség érzése mind abból a tényből ered, hogy mélyen hiszünk az illúziók világát kormányzó alapvetésben, „a szükség alapelvében”. 
E nézőpontnak köszönhető, hogy mindig azt keressük embertársainkban, aminek érzésünk szerint mi magunk híjával vagyunk. 
Azért „szeretjük” testvéreinket, hogy megszerezzünk magunknak valamit – az álmok világában ezt nevezik szeretetnek, jóllehet nem is létezhet ennél nagyobb tévedés,
 hiszen a szeretet soha nem kér semmit.
(A csodák tanítása, Előszó)

Szeretettel, Eszter

                                                                         

           

KIK ISTEN TANÍTÓI?

1. Bárki Isten tanítójává lehet, ez csupán a saját döntésünk kérdése. 2A tanítónak csak egyetlen feltételnek kell eleget tennie: élete során valamikor meg kell hoznia egy tudatos döntést, amelynek értelmében 

saját érdekét egynek látja testvérei érdekével. 

3Amint ezt megteszi, rátalál az útra, és bizonyossá lesz számára a követendő útirány. 4Ezáltal megjelenik a fény a sötétségben. 5Talán csak egyetlen fénysugár, de ez is elég lesz. 6Az illető ezáltal akkor is megállapodásra lép Istennel, ha esetleg nem is hisz Benne. 7Immár a megváltás célján fog munkálkodni. 

8Isten tanítója lesz.

2. A tanítók a világ bármely tájáról származhatnak. 2Bármely valláshoz tartozhatnak, de lehet,hogy egyáltalán nem vallásosak. 3Ők azok, akik válaszoltak. 4Az Elhívatás egyetemes. 5A világ minden részén, minden egyes pillanatban szól. 6Arra hívja a tanítókat, hogy szóljanak Érte, és váltsák meg a világot. 7Bár sokan hallják az Elhívatást, csak kevesen válaszolnak rá.
8Ám ez idővel megváltozik majd. 9Végül mindenki felelni fog az Elhívatásra, de addig még
sok-sok idő eltelhet. 10Pontosan ezért született meg a tanítókra vonatkozó terv. 11Az ő
feladatuk az, hogy időt takarítsanak meg. 12Kezdetben ugyan mindegyikük magányos fény csupán, ám a lényegükben lakozó Elhívatásnak köszönhetően semmi nem korlátozhatja ragyogásukat. 13És mindegyikük több ezer évet takarít meg – legalábbis a világnak. 14Mert az Elhívatás számára az idő semmit sem jelent.

3. Isten minden tanítója számára létezik egy kurzus. 2E kurzus formája igen eltérő lehet.
3Ahogy a tanítás során felhasznált eszközök is sokfélék lehetnek. 4A kurzus tartalma
azonban mindig azonos. 5Központi témája mindig az az igazság, miszerint „Isten Fia bűn
nélkül való, és ártatlanságában rejlik az ő megváltása”. 6A tanításra sor kerülhet tettek és
gondolatok formájában, szavak által vagy hang nélkül, bármely nyelven vagy egyetlen
nyelvet sem használva, bárhol, bármikor, bármilyen módon. 7Az sem számít, ki volt a tanító, mielőtt meghallotta az Elhívatást. 8Amikor válaszolt rá, a világ megváltójává vált.

 9Mert önmagaként látta testvérét. 

10Egyaránt rátalált így a saját és a világ megváltására is. 11Újjászületése által újjászületett a világ is.
4. E kézikönyv egy különleges tananyaghoz készült, az egyetemes kurzus egy adott formáját tanító személyek számára. 2Számtalan más forma létezik, és mind ugyanarra a
végeredményre vezet. 3Hiszen mindegyik csupán időt takarít meg. 4Ugyanakkor kizárólag az idő halad megfáradtan, és bizony igencsak törődött már ez a világ. 5Öreg és megfáradt, és kiveszett belőle a remény. 6Utunk végéhez soha nem férhetett kétség, hiszen Isten Akaratát semmi nem változtathatja meg. 7De az idő, a változás és a halál illúziója elcsigázza a világot és annak minden dolgát. 

8Az idő azonban véget ér egyszer – pontosan ennek érdekében munkálkodnak Isten tanítói. 9Mert nekik hatalmukban áll befolyásolni az időt. 10Döntésük révén megadatott nekik a hatalom.

(A csodák tanítása, Tanári kézikönyv/1.)

Kérdések....

Mi történik akkor, ha felismered, hogy ez a világ csupán hallucináció?
Mi történik, ha valóban megérted, hogy te magad alkottad?
Mi történik, ha valóban ráébredsz, hogy teljességgel valótlanok azok, akik látszólag e világot járják bűnben és halálban, hogy támadást intézzenek önmaguk ellen, megöljék és elpusztítsák magukat?
Vajon képes lennél-e hinni abban, amit látsz, ha elfogadod mindezt?
És vajon látnád-e egyáltalán e dolgokat?
(A csodák tanítása)

Bocsáss meg és szabad leszel!

 Először azt hittem, hogy annak kellett megbocsátanom, aki csúnyán megbántott.
Aztán rájöttem, hogy magamnak kell megbocsátanom. Mégpedig a másik ember által, aki ellenem ezt a dolgot elkövette. Az ő cselekedete mutatta meg nekem, hogy mi az.
Néhány éve történt az a dolog, amiről azt hittem, hogy réges-rég megbocsátottam magamnak, és csak ez a mostani esemény döbbentett rá arra, hogy még mindig bűntudatom van, amit kivetítettem a páromra. Mert hát sokkal egyszerűbb másokat hibáztatni, nem?
De.
Szóval a párom által tapasztaltam meg azt az érzést, amit korábban miattam tapasztalt meg egy másik ember.
Az ok-okozat törvénye által mindig meg kell tapasztalnunk mindent, amit másoknak okozunk. Jót is, rosszat is. De ezt nem büntetésként kell felfogni, hanem lelki fejlődésünk, tanulásunk segítőjeként. Ahhoz, hogy ez meg tudjon történni nagyon-nagyon őszintének kell lenni önmagunkhoz. Tudatosan szemlélni a történéseket és abból a megfelelő tanulságot levonni. Az őszinteség az egyetlen megoldás arra, hogy az általa felismert igazságok napvilágra kerüljenek és aztán ezek a mi fejlődésünket szolgálják.
Az egyre növekvő őszinteség által egyre jobban megismered önmagad. Megtanulod, hogy ki vagy, mit szeretnél, mi tesz boldoggá. Enélkül nem sikerülhet elérni a vágyott békét, mert aki a külvilágot okolja minden dologért, ami vele történik, az nem tudja, hogy minden magunkból indul ki. Minden történés a mi érzékelésünk eredménye. Amit érzékelsz, az számodra az igazság.
De csak számodra, mert az érzékelés mindig az érzékelő elméjét tükrözi.
Ezért van az, hogy ugyanazt a dolgot két ember teljesen másként képes értelmezni. Mert az érzékelt dolgot ha befogadják és értelmezik, akkor csakis a saját bensőjükbe fellelhető eszközök által fogják megnyilvánítani. Ha tehát félelem, harag, megbántottság él belül, akkor csakis ezek az eszközök fognak rendelkezésre állni arra, ahogyan az általad érzékelt dolgokra reagálsz. Ugyanakkor ha szeretet van belül, akkor vagy szeretetnek, vagy szeretet utáni könyörgésnek érzékelsz mindent, ami a külvilágban megnyilvánul számodra.
Ezért kell törekednünk az ítéletmentességre, hogy csak a szeretet lehessen az a szemüveg amelyen át látjuk a világot. Hiszen az ítéletmentes elme nem vár semmit, ahogy a szeretet sem.
A szeretet mindent legyőz, ha hagyjuk...
Ha hagyjuk, hogy betöltsön és átjárjon bennünket, hogy aztán kiáradjon belőlünk a világba, elárasztva ezzel mindent és mindenkit.
Ez a szeretet képes egyesíteni minket, hogy végre visszatérjünk oda, ahonnét el sem jöttünk.

Szeretettel,
Eszter

Legyen minden nap ünnep!

"Nem azért tartom fontosnak az ünnepnapokat, mert azokon megemlékezhetünk valakiről, vagy valamilyen eseményről, persze ennek is megvan a szeretetbeli vonatkozása, mert mindez tisztelet és alázat a másik irányába, mások irányába, és ez egy nagyszerű dolog.
Sokkal fontosabb viszont az, hogy ilyenkor az emberek legtöbbje áthatott. A legtöbben azért szeretik az ilyen napokat, mert pihenhetnek, kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek, mert együtt lehetnek a családjukkal. A leglényegesebb mindebben mégis az, hogy ilyenkor félreteszik sérelmeiket és szeretettel képesek megnyilvánulni mások irányába, szinte mindenki irányába, meghitten, idillikusan. Ez mindentől, magától az ünneptől is előrébb való, hiszen ez teszi széppé az adott eseményt, az adott napot is. Mindez azt mutatja, hogy az emberek valóban képesek szeretetre, hogy fejlődőképesek, hogy van előrelépési lehetőség.. Ellenben ott még nem tartunk, hogy ez mindennapossá váljon mindannyiunk számára.
Innentől kezdve pedig ez már csak rajtunk múlik, mindig az adott egyénen, senki máson. Amennyiben ezt a szeretetet, azt a meghittséget, amit ilyenkor, az ünnepek alatt érzünk és kiadunk magunkból, legyen az egy névnap, születésnap, húsvét vagy karácsony (ez utóbbi lehet mindenki számára a legjobb, legerősebb példa), meg tudunk tenni, akkor képesek vagyunk arra is, hogy félre tegyük mindörökre azokat a negatív körülményeket, amelyekről már tudjuk, nem szabad engedni, hogy áthassanak minket.
Tudjuk, hogy vannak kivételek is, akiket még ilyen alkalmakkor sem a szeretet hajt, viszont legtöbbünk, amikor közeledik a karácsony, mindannyian átszellemülünk, alig várjuk ezt a békés, meghitt ünnepet.
De vajon tudjuk-e, hogy miért is olyan szeretetteljes ez az ünnep?!
Azért, mert azzá tesszük, mi saját magunk.. Azáltal, hogy ebben az időben a bennünk rejlő szeretet segítségével gondolataink révén tudatosságunk felülemelkedik mindenen, minden problémán. Sokan úgy gondolják, hogy ezen a napon ne legyen senki egyedül, hogy ne legyen veszekedés, még az idegennek is mondjunk egy-egy jó szót, ilyenkor képesek vagyunk megbocsátani régi sérelmeket, számtalan jókívánság zajlik a világban, mindenki adni akar, békét kíván és szeretetet. Ez az az érzés, amit ki kellene terjesztenünk a mindennapokra is, az itt vagy a távolban élőkre, az egész világra, és az életünk teljességgel megváltozna.
A kérdés csupán az, hogy miért csak ilyenkor gondolkodunk így?!
Az erő bennünk lakozik ahhoz, hogy az ünnepek elteltével fokozatosan ugyanilyen meghittek maradjunk, csak figyeljünk magunkra, figyeljünk gondolatainkra,észre fogjuk venni, hogy először csak pár napig, majd minden egyes ünnepnap után még és még tovább leszünk képesek szeretettel élni így mindenki irányába. Amikor már egyik alkalom után mindezt már meg tudjuk tartani hetekig, akkor azt is meg tudjuk valósítani, hogy a következő ünnepig ugyanígy tegyünk, és lényünk teljességében át is fog szellemülni. Már nem csak az egyik alkalomtól a másikig, hanem az év minden egyes napján szeretettel fogunk tudni élni. Ne felejtsük egy pillanatra sem, hogy a mi szeretetünk nem mások képessége, nem a körülményeké, mindez nem másokon fog múlni, hanem rajtunk. Amikor a dolgos hétköznapokon is tiszta szívvel gondolunk egymásra, és ez is vezérel bennünket, akkor minden napunkat ünneppé varázsolhatjuk. Emberek vagyunk mindannyian, a szeretet ott él bennünk, ez pedig képes arra, hogy kizárjon minden körülményt, azért, hogy szeretetteljesek maradhassunk minden pillanatban, még akkor is, ha mások nem azok. Ha mi így teszünk, akkor ezen energiáink ugyanilyenné varázsolják a velünk kapcsolatban lévők gondolatait is. Meg tudjuk valósítani. Képesek vagyunk ezzel a z erővel mindenkit szeretetteljessé változtatni, csak élnünk kell a bensőnkben lakozó erővel. Amennyiben csak egyetlen ember változik, akkor már a világ is változik. Ha már többen így gondolkoznak, akkor még többen így tesznek majd, előbb-utóbb az egész világ így fog.
Kezünkben a sorsunk,használjuk ki a lehetőséget, legyen minden nap a szereteté, éljünk mindig varázsával, váljon minden nap ünneppé!"
(részlet Melin Cedamus, Jézus szeretetének titkai című könyvből)

Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, mert olyan igazságokat fejt ki benne az író, amelyek nagy segítségére lehetnek minden embernek, aki a szeretet útját járja!

Szeretettel,
Eszter

A közös cél

Vajon gyűlölhetnéd-e testvéredet, ha olyan lenne, mint te?
Vajon képes lennél-e támadást intézni ellene, ha felismernéd, hogy együtt utaztok, egy közös cél felé?
Vajon nem segítenél-e neki minden lehetséges módon e cél elérésében, ha saját sikerednek érzékelnéd az ő sikerét?
A különlegességben testvéred ellensége vagy, a közös célban azonban a barátja.
(A csodák tanítása)

A csodák tanításának elsődleges célja, hogy elérjük és megtartsuk a béke állapotát.
Hogy ezt elérjük, hajlandónak kell lennünk megkérdőjelezni minden egyes általunk értékesnek tartott dolgot. Ha csak egyet is elrejtünk, kockáztatjuk a tanulás sikerét.
A békét semmivel sem lehet pótolni.

A mai írásban a különlegesség állapotát szeretném jellemezni nektek.

A fenti idézet megmutatja, hogy nem lehet gyűlölni valakit,  Akivel közös a Énünk, és Akit ismerünk.
Csak annak lehetnek ellenségei, aki különleges, mert az ilyen ember különbözik testvéreitől, és nem azonos velük.
A különlegesség egy olyan állapot, mikor azt gondolom, hogy különb vagyok másoknál, felettük állok. Ó, hányszor gondoltam én is ezt!
Ha így gondolom, akkor ez elválaszt engem a másik embertől és létrehoz egy olyan alapot, amelyből kiindulva "természetesnek" és "jogosnak" tűnnek a különleges személy "alatt" állók ellen intézett támadások.
Aki különleges az gyenge és esendő, mert ami különlegessé tenné az az ellensége.
Azért gondolom különlegesnek magam, mert azt hiszem, hogy amit a másik emberben látok, az az övé:az ő hibája, rossz tulajdonsága.
Mivel azonban a másik ember csupán egy tükör, ezáltal csak azt láthatjuk benne, amik mi vagyunk.  A mi tulajdonságaink, legyen az jó vagy rossz, tükröződnek a másik emberben. Ha mi nem olyanok lennénk meg sem láthatnánk azt.

"Testvéred a barátod, mert Atyja hozzád hasonlónak teremtette őt. Nincs köztetek különbség. Azért adattál testvérednek, hogy kiterjedhessen a szeretet, nem azért, hogy elvágd tőle. Amit megtartasz magadnak, az elveszik számodra. Isten önmagát adta neked és testvérednek, és egyetlen közös célotok most az, hogy emlékezzetek erre. S egyben ez az egyetlen közös célotok is. 
Vajon képes lennél-e támadást intézni testvéred ellen, ha ő semmiféle különbséget nem látna kettőtök között?
Vedd szemügyre,vajon miért nem tudod őszinte örömmel üdvözölni testvéredet, vajon miért hiszed, hogy jobb, ha elkülönültök egymástól. Vajon nem mindig arról a hiedelemről van- e szó, miszerint kapcsolatotok korlátozná a különlegességedet?
És vajon nem ez-e az az "ellenség", amelynek köszönhetően csupán illúziókat láttok egymás helyett?"
(A csodák tanítása)

Minden ember lelke EGY.
Istentől kapott ajándékunk: lelket lehelt belénk. Az Ő saját maga lelkét, ami a Szeretet.
Mi ezzel érkezünk ide a Földre.
Aztán valamiért elfelejtjük e célt. A testünkkel azonosítjuk magunkat. Az egónk rávesz olyan dolgokra, amelyek teljesen ellentmondanak annak a célnak, amelyért a lelkünk ide jött.
Mindenki EGY.
Minden lélek keresi útját.
Bolyongunk, kutakodunk a világban, keresve a szeretetet, amelyet Atyánk adott nekünk.
Mindenkinek.
Eltévedtünk a világ labirintusában. A kiutat csakis akkor találhatjuk meg, ha ezt a szeretetet megleljük a sok köré rakott bánat és félelem fal mögött. Mert csakis ez a szeretet menthet meg bennünket.
Mi mindannyian azért szenvedünk, mert kívül keressük a boldogságot. Még azt sem vesszük észre, hogy kívül is önmagunkat látjuk.
Ha eltévedünk és az egónk győzedelmeskedik, nem baj. Mindig van lehetőség arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ezek csak tévedések. Atyánk mindig megbocsát azzal a szeretettel, amit nekünk is adott. Sőt ő meg sem haragszik ránk, így a megbocsátás is szükségtelen. Ő sosem bántana minket. Ha bármi bajunk származik a cselekedeteinkből, fájdalom, betegség stb. azt a mi bűntudatunk okozza. Ha bántunk valakit, azzal nem csak őt bántjuk, hanem ugyanúgy saját magunkat is. Próbáljuk meg megkeresni e mögött azt a lelket, aki EGY velünk, aki ugyanúgy a világ hatásait nyögi, aki ugyanúgy a szeretet és hála útját járja, hogy elérkezzen Istenhez.
A Szeretethez, ami a végső valóság.
Lássunk az ő szemével.
Ha ezt megtesszük akkor a különlegesség illúziója helyett láthatnánk 
"Isten Fiának ragyogását, amely olyannyira hasonlít az Atyához, hogy egy csapásra felidézi az elmében az Ő emlékezetét. És ezen emlékezet által a Fiú emlékszik saját teremtésére, amely éppannyira hasonlít rá, amennyire ő hasonlít Atyjára. És eltűnik majd a világ, amelyet alkotott, eltűnik a különlegessége, és eltűnik minden bűn, amellyel e különlegességet próbálta óvni önmaga ellenében, ha az önmagáról való igazság visszatér elméjébe, hogy átvegye mindeme dolgok helyét. Csak ezt az "árat" kell megfizetned az igazságért cserébe: hogy többé nem látod, ami soha nem létezett, és nem hallod meg, ami nem ad ki hangot.
Hát valóban áldozat lenne az, hogy feladd a semmit, és elfogadd cserébe Isten örökké való Szeretetét?"
(A csodák tanítása)

Szeretettel,
Eszter

Jézus példája

Nemrég megnéztem a Jézus életéről szóló Franco Zeffirelli filmet. Nagy hatással volt rám. Leginkább az a rész, amikor Jézus elmegy az adószedőkhöz, amin a tanítványok nagyon fel voltak háborodva. Azt mondták Jézusnak, hogy ilyen bűnös emberekkel ne beszéljen. De Jézus odament és elmondta nekik a Tékozló fiú történetét, amely így szól:

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. 

Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. 

Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. 

Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. 

Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. 

De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. 

Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Lukács evangéliuma, 15,11-32

Az összes ott lévő ember megértette a példát és sokan sírtak is rajta, annyira megérintette őket a történet. Engem is. 
Ennek hatására utánanéztem a többi példabeszédnek is. Nagyon ajánlom mindenkinek olvasásra, annyira találóak, megindítóak. 
Jézus  emberségből, szeretetből mutat példát nekünk és ez nagyon nehéz, de tanulással, gyakorlással elérhető számunkra is az Ő példás élete, hiszen mi is Atyánk Szent Fiai vagyunk, ahogyan Ő.

-Ki volt Jézus?

-Jézus egy ember volt, aki meglátta Krisztus arcát a többi emberben.

-Akkor hát Jézus a Krisztus?

-Igen. Veled együtt!

Lásd meg Te is Krisztus arcát másokban!

Szeretettel,
Eszter

Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Jézus azt mondja, hogy azoknak van a legnagyobb szüksége a segítségre, akik eltávolodtak az Atyától. Erre hív fel minket is. Hogy cselekedjünk úgy, ahogy azt Ő tette. Azt mondta, mikor a nép elítélte a szajhát, hogy az vesse rá az első követ, aki bűntelen. Ez hát a mi feladatunk. Ítéletmentesség, mert nem tudjuk, hogy mi a célja Atyánknak a dologgal.. Nem tudjuk a múltat, nem tudjuk a jövőt, nem tudjuk, hogy mit kell megtanulni az adott történésből.
"Ahhoz, hogy bármit is helyesen ítéljünk meg, a dolgok felfoghatatlanul széles skálájának kellene teljes mértékben tudatában lennünk: ismernünk kellene a múltat, a jelent és az eljövendőt is. Előre tisztában kellene lennünk azzal, milyen következményekkel járnak az ítéleteink minden érintett személyre és dologra nézve. És bizonyosnak kellene lennünk abban, hogy semmi nem torzítja el az érzékelésünket, hogy ítéleteink most és a jövőben is méltányosak legyenek minden érintettel szemben. Ugyan  ki van olyan helyzetben, hogy képes legyen erre? Senki. Ezt legfeljebb a nagyzási hóbort mondathatja velünk.
Emlékezz csak milyen sokszor hitted azt, hogy rendelkezel egy adott döntés meghozatalához szükséges összes "ténnyel", mégis mekkora tévedéseket követtél el. Vajon létezik e bárki, aki még nem volt ilyen helyzetben? Tudod hány alkalommal gondoltad, hogy igazad van, anélkül, hogy valaha is rájöttél volna a tévedésedre? Miért akarnál hát ilyen önkényes alapon döntést hozni? A bölcsesség nem ítélkezik, de felhagy az ítéletalkotással. Ne ítélkezz hát többé, mert elég ha egyetlen ítéletet meghozol. Ez az ítélet pedig így szól: mindig van veled Valaki,  Aki képes tökéletes ítéletet alkotni. Ő ismeri múlt, jelen és jövő összes tényét. Tudja milyen hatást gyakorolnak ítéletei minden érintett dologra és személyre. És mindig mindenkivel igazságos, mivel az ő érzékelését semmi sem torzítja el.
Szabadulj hát meg az ítélkezéstől sajnálkozás nélkül, hálás sóhajjal. Oly nagy tehertől szabadulsz meg így, amely alatt csak roskadoznál, és végül elkerülhetetlenül elbuknál. Most már azonban látod, hogy e teher illúzió volt csupán. Semmi több.  Isten tanítója most már terhek nélkül, könnyedén járhatja tovább útját. Ez nem csak a tanítóra gyakorol áldásos hatást. Immár nem aggódik, nincs benne aggodalom. Mert az ítélkezéssel egyetemben attól is megszabadult. Átadta magát Neki, hogy immár az Ő ítéletében bízzon a sajátja helyett. Többé már nem követ el hibákat. Vezetője tévedhetetlen.  Immár áldást oszt ott, ahol korábban ítéletet mondott. Azon is nevet, ami miatt korábban könnyeket ontott.  Az ítélkezéssel nem nehéz felhagyni. Sokkal nehezebb az, ha ragaszkodni próbálsz hozzá. Isten tanítója boldogan megszabadul tőle abban a pillanatban, amint felismeri, mekkora árat kell fizetnie érte. Az ítélkezésnek köszönhető az általad látott valamennyi rútság. Minden fájdalom. A magány és a veszteségérzet, az idő múlásával egyre növekvő reménytelenség, az émelyítő kétségbeesés és a halálfélelem – mindez az ítélkezés eredménye. Ám a tanító immár tudja, hogy e dolgoknak nem kell létezniük. És nem is igazak. A tanító megszabadult az okuktól, így elmaradtak tőle mindeme dolgok, lévén azok csupán téves döntésének okozatai. Bizony, békét hoz neked e lépés, Isten tanítója. Hogyan is lehetne nehéz ezt akarni?" (A csodák tanítása, Tanári kézikönyv/10.)